gombok

2010. július 16., péntek

A szabásminta próbálgatásai

Korábban már írtam arról, hogy készítettem alap szabásmintákat a Pullip babánakMost két ruhaváltozatban teszteltem a ruha-alap szabásmintát. Elsőre persze nem minden olyan mint szeretném, de ez ebben a mini méretben nem meglepő, hiszen a ruha felső része mindössze 3-4 cm hosszú. A szoknya bőségén is próbálgatom, hogy mekkora ráncolás kell, hogy egy aranyos kis ruha legyen. Itt próbáltam formázóvarrás nélkül elkészíteni a felsőt, de úgy döntöttem, kell a formázóvarrás. Sokat számít, hogy vékony lágy esésű anyagból varrjam a babaruhát, mert ebben a pici baba méretben teljesen másképp viselkedik a textil, mint amikor egy gyermek vagy felnőtt ruha készül belőle. 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek a rucik! Csodálom is, hogyan tudod ilyen piciben szépen szegni öket!! Nagyon aprólékos munka!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! A jobboldali alját szegőtalppal készítettem, a karöltőt és a nyakkört az íves részen picit becsipkedtem ollóval majd egyszer behajtva tűztem le lassan.

    VálaszTörlés