2010. augusztus 30., hétfő

Nálad hogy van?

Elkészült a sötétítő és fényáteresztő függöny Apósomnak. Tegnap kimostam, megvasaltam... Délután elvittük neki. Örömmel tapasztaltuk, hogy szép lett a festés, miután megszáradt a fal. Feltettem a függönyt a helyére, először a sötétítőt, ez látszik az első képen. Apósom kérésére a szoba felé tettem a fényáteresztőt, ez a második kép. Így akárhányszor ki vagy behúzza a sötétítőt, mindig be kell bújni a fényáteresztő mögé, de ő így szokta. Aztán itt jön a kérdés: Ti hova teszitek a fényáteresztő függönyt? A szoba felé, vagy az utca felé???

2010. augusztus 29., vasárnap

Szülinap

Pótanyám ma szülinapos! Tegnap megünnepeltük, most pedig megmutatom a kedvenc virágjából készült csokrot. Olyan szép lett a csokor, hogy a virágüzletben a vevők lefényképezték, és állítólag a kerületi polgármester (aki pont arra járt) meg akarta venni. Na de ez a csokor nem volt eladó, rendelésre készült nekünk.  A csokor a valóságban kb 70 cm átmérőjű, a virágok: napraforgó és gerbera.

2010. augusztus 28., szombat

Már megint fonalak

Bementünk a felsőcsatári úton lévő kicsi reatex üzletbe, mert nekem kellett lockcérna meg egy 1,5-ös horgolótű... Persze én már a neten megnéztem, hogy érkeztek új fonalak, a hét törpe melír változata... És nekem kellett olyan is, mert, csak. És kaptam. Szerintem nagyon jók a képek a honlapjukon, eltalálták a színeket, esetleg azt mondanám, hogy a valóságban élénkebbek egy picit a fonalszínek. A sárga melírnél valóban alig van árnyalatkülönbség...
Ezeket a színeket vettük, a képet mi készítettük:
rozsdásbarna - fekete - pirosasrózsa - kék - fűzöld

2010. augusztus 27., péntek

Varrás helyett szobafestés

Apósom új lakásba költözik. Ez egy picit nagyobb lesz mint az előző, viszont "apróbb" javításokat kell végezni. Páromra és rám a szoba átfestése esett. Eleinte úgy volt tapétáznunk kell, aminek jobban örültem volna, de mivel új a tapéta a falon, úgy döntött Apósom, elég ha a fehér színt változtatjuk meg. Bevásároltunk a fogarasi úton lévő OBI áruházban. Szép nagy hely és nagy a választék. Apósom bátran egy antik kerámia nevű színt választott a festékekből (megjegyzem ez nagyon hasonlít a mi nagyszobai tapétánk színére). Mi ki is festettünk az előkészületekkel együtt röpke 4 óra alatt. Aztán vagy fél órán át vakartuk magunkról a festéket. A képen nem látszik, de a radiátor mögött is sikerült lefesteni, merthogy extravékony karom oda is elért. Szerencsére a takarítás már nem a mi feladatunk volt, így is eléggé elfáradtunk a délutáni festegetésben, még jó, hogy csak egy szobás a lakás. Jut eszembe: még meg kell varrnom a függönyét is vasárnapra!

Itt egy kép a mi szobánk színéről (felújítás közben készült):

2010. augusztus 26., csütörtök

Amigurumi macit kaptak a lányok

Amiguruminak nevezik a horgolt pici izéket, mint ez a maci. Készítettem egy ilyet a lányoknak. Most csak egyet. Reméltem, hogy nem vesznek össze rajta, de szerencsére jó testvérek és szépen eljátszottak az új szerzeményükkel, amit a további képek is mutatnak:

2010. augusztus 24., kedd

Kirándulás a lányokkal

Most nem ruha készült a lányoknak, hanem hátizsák. Merthogy kirándulni mentek, és kellett nekik valami amibe pakolhatnak...

2010. augusztus 21., szombat

Ismét vanília és eper...

Már írtam, hogy nagyon tetszik ez a két szín együtt. Most egy raglán ujjú ruha, derekán cikkcakk mintában színváltással, és egy csíkos felső szoknyával készült ezekkel a színekkel. Hátán tépőzárral záródik mindkét ruha.

2010. augusztus 20., péntek

Csupa csíkos kötött ruhák

Csíkos felső csíkos szoknyával! A felső raglánujjú, hátán tépőzárral záródik. A szoknya dereka a kötésmintából adódóan rugalmas, majd bővülő. Az egyik lila- és zöld a másik türkíz- és lila színű pamutfonalból készült.

2010. augusztus 19., csütörtök

Még egy kis mini kötés

Alig volt időm mostanában a miniatür kötésre, mert az "emberi méretű" ruhákkal voltam elfoglalva... De azért megvalósítottam egy már ismert ruhát csokibarna színben, na és elkészült egy mályva és zöld csíkos pulcsi is. Időközben elfogyott a babaruhához való extra vékony tépőzáram, sürgősen be kellett szereznem belőle, hogy legyen mit az apró ruhákra varrni. Most az etsy-n találtam egy boltot, de ez a tépőzár kicsit más. Az előző kissé merevebb volt, ezért könnyebb volt felvarrni, a mostaninál a szúrós fele átlátszó és vékonyabb, a szöszös fele picit vastagabb és puhább. Ez a tépőzár jobb lesz a kötött ruhákhoz és pulcsikhoz...

2010. augusztus 16., hétfő

Csipkemintás ruhák több színben

Szeretik a csipkemintát.... Én is szeretem kötni... Pullip baba is szereti... Most ezeket kötöttem:

Kreatív Blogger Díj

Megkaptam az első díjamat!!! Most már én is Kreatív Blogger Díj tulajdonos vagyok!
Akitől kaptam: CUCU
Nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám!



A szabályok a következők:

1. Meg kell köszönni
2. A logót ki kell tenni
3. Be kell linkelni, akitől kaptam
4. Írnom kell magamról 7 dolgot
5. Tovább kell adnom 7 embernek
6. Be kell linkelnem őket
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy megkapták tőlem a díjat.

Akkor most lássunk 7 dolgot rólam:
1. Budapesten élek férjemmel
2. A blogom neve a vezeték és keresztnevem első 4-4 betűjéből és születési évemből lett
3. Kb 8 évesen kezdtem babaruhákat varrni-kötni
4. Tisztaság és rendmániás vagyok
5. Imádok főzni sütni és enni.
6. Szeretnék véradó lenni, de nem hiszem hogy valaha elérem az 50 kg-os határt
7. Imádom a békákat, volt is 5 évig egy afrikai törpe karmosbékám

A 7 blogger akinek adom:
2. Mici
3. Grety
4. Mamis
7. Ahama



2010. augusztus 15., vasárnap

Béka tűpárna

Már régebben készítettem ezt a brekit, mert imádom a békákat, aztán valahogy tűpárna lett belőle... Pótanyám meglátta és annyira megtetszett neki, hogy megkért, varrjak egyet neki is. A képeken fent az első, lent piros gombszemekkel a második béka látható.

Gazdára talált első játékom nyereménye!

Első játékom nyereményét kisorsoltam. Talán mert nyár van, kevesen játszottatok a gombolyag fonalért. Szívem szerint mindenkinek odaadtam volna, de a sorsolás egy valakinek hozott szerencsét. Gratulálok a nyertesnek! A többieknek üzenem lesz még játék! Köszönöm hogy játszottatok!

2010. augusztus 14., szombat

Kötőtű és horgolótű tartó

Nemrég bővült a vékony kötőtű készletem. Tudtam, hogy előbb-utóbb ki kell találnom valamilyen megfelelő tárolási módot. Napokig érlelődött a gondolat a fejemben, azután elfelejtkeztem róla. Majd megvarrom, ha lesz rá időm... De az idő csak telt... és én még mindig az eredeti műanyag tasakban tartottam a kötőtűket. Tegnap miközben kissé rendbe tettem varrós-kötős holmiaimat, megint szembesültem a ténnyel: még mindig nincs kötőtűtartóm. Gondoltam: Jó majd megvarrom a napokban, ha lesz egy kis időm. De mikor is? Időnk akkor és arra van, amire akarunk időt szánni. Miért van az, hogy más holmiját mondhatni azonnal megvarrom? És a sajátomat, meg majd...? Na akkor most nekilátok... Elterveztem, hogy van egy finom zöld anyagom, abból készítem. Félretettem már egy békás hímzést, amit rá akartam varrni, mert nagyon tetszett, ugyanis imádom a békákat... Szóval nekiláttam a varrásnak, és ez lett a végeredmény (de hol a zöld anyag?):

2010. augusztus 13., péntek

Zöld kötött ruha Blythe és Pullip babának

Még 2 napig tart a játék a gombolyag YarnArt ezüst színű fonalért! Küldj megjegyzést, hogy szerinted mi vagy hogyan készült a háttér, és már részt is veszel a sorsoláson, nem kell eltalálni a helyes választ.
Még zöld színben sem készítettem ilyen ruhát, így ezt gyorsan pótolnom kellett. Az almazöld ruhához rózsaszín övet és gombot választottam, így olyan cukorkás lett a látvány... Hátul vékony tépőzárral záródik.

2010. augusztus 11., szerda

2010. augusztus 10., kedd

Pólóruha lila színben

Már régóta itt van a fejemben egy ilyesmi ruha a babáknak, tegnap elkezdtem megvalósítani. Mivel pici ruháról van szó, próbálkozhatok, nem sok anyag megy kárba, ha nem sikerül. Ez most ujjatlan és a derék részen nincs formázóvarrás. Egy picit hosszúra sikerült, ez a Blythe babán szembetűnő. Hátán középen vékony tépőzárral záródik. Még megpróbálom rövidujjú változatban, nyakkör eldolgozással, na és persze egy picit rövidebben. Ja és párom unszolására valami mintát vasalunk rá.

2010. augusztus 9., hétfő

Rakott szoknya Blythe és Pullip babának

Még 6 napig tart a játék! Tippelj mi a háttér!
Tegnap ez a 10 darab rakott szoknya készült. Egyszerű és nagyszerű. Na de azért a bevasalással elvoltam egy ideig. Hátul vékony tépőzárral záródik. Az anyagok többsége a Hunyadi utcai fiúktól van.

2010. augusztus 8., vasárnap

Hug me - ölelj meg póló a játékbabáknak

Tart a játék a tegnapi posztban! Szólj hozzá és máris részt veszel!
Kaptam egy pólót. Mintásat. Már régen. Nagyon szeretem, mert aranyos a mintája. Egy kis szörnyecske kérdezi, hogy "nem ölel meg senki?" Páromnak is tetszett. Annyira, hogy a napokban lefényképeztük és kinyomtattuk, majd rávasaltuk egy babapólóra. Most már Blythe és Pullip babának is van ilyen pólója.

2010. augusztus 7., szombat

Sok-sok mintás Blythe és Pullip póló

Tegnap készült ez a néhány (hmmm) rávasalt mintás játékbaba póló. Párom fotózta le a babákat, és kitalált egy ötletes hátteret. Aki szeretne játszani, írjon egy megjegyzést, hogy szerinte mi a háttér, és a hozzászólók között kisorsolok egy gombolyag YarnArt ezüst fonalat. Ha hozzá szólsz, de nem szeretnéd a fonalat, kérlek jelezd. A játék augusztus 14-ig tart, 15-én vasárnap sorsolok. Klikk a képre és nagyon nagy méretben láthatod.

2010. augusztus 6., péntek

Justin Bieber mintás pólók Blythe és Pullip babának

Rávasalt mintás pólók. Egy Justin Bieber rajongó szeretett volna a babájának egy pólót ilyen mintával, és mi elkészítettük.

2010. augusztus 5., csütörtök

Tengerkék kötött pulóver Blythe babának

Gondolom nem árulok el titkot azzal, hogy június óta nem én készítem a fényképeket a babaruhákról. Ez azért van, mert nincs időm rá, párom viszont szereti és ideje is van rá, és szerintem elég jó képeket készít, odafigyel az apró részletekre. Miközben ő fényképez, én varrom vagy kötöm a következő ruhát. Ez így jó. Vagyis majdnem. Mert néha elég sokáig kell... kérlelni, hogy fényképezze már le. Na ma is ez történt. Ezért a késői poszt. Bezzeg ha a vacsora késne...
Tengerkék színátmenetes fonalból készült ez a pulcsi, kifejezetten Blythe babára, a Pullipnak hosszabb ujjú kell. Hátán végig vékony tépőzárral záródik.

2010. augusztus 4., szerda

Kötött pulóverek

Kérésre készült választott színekből ez a két darab pulóver Pullip babának. Az egyik türkiz és mályva, a másik színátmenetes meggyszínű fonalból.

2010. augusztus 3., kedd

Hófehér függöny

Varrtam pár függönyt mostanában, de egyiket sem magunknak. Most végre eljött az idő, hogy a sajátunkat is megvarrjam. Nem szeretek függönyt varrni, mert nagy, és unatkozok miközben csak varrok egyenesen és egyenesen és egyenesen... Ez 9 méter széles volt, amit három darabra osztottam, és mindet feles behúzóval készítettem, így lett 4,5 méter széles a végeredmény. Eleinte behúzót sem akartam rávarrni, mert nem tetszett egyik sem a kaphatók közül, de aztán ráakadtunk erre, aminek tetszett a stílusa és még felezte is az anyagot. Szóval így lett behúzós a függönyünk. A mosás utáni vasalás a rémálmom, nem szeretek vasalni ilyen nagy dolgokat, ha lehet nem is teszem. De itt nem lehetett kihagyni. Hogy nézne ki ez a szép függöny gyűrötten?! Elhasználtam nem kevés vizet a gőzöléskor, mire megvasaltam ezt a 23 négyzetméternyi anyagot (9X2.6). És azt hiszem egy ideig nem akarok vasalót látni...