gombok

2012. április 25., szerda

Hófehér szatén Barbie ruha

Kérésre készült ez a hófehér Barbie ruha. Kaptam egy képet, és el kellett készítenem Barbie méretben egy rajzfilm szereplő ruháját. Nekiláttam elkészíteni a szabásmintát, majd kiválasztottam ezt a szép fényes rugalmas szatén anyagot. Játékbaba méretben eléggé nehéz dolgozni vele, mert nagyon foszlik, és bontani sem nagyon lehet anélkül, hogy ne maradjon nyoma. Először a felsőrészt szabtam ki és állítottam össze. Ekkor kiderült, hogy megnyújtottam az egyik oldalt, és ezáltal nem szimmetrikus már a felsőrész. Nos ez ment a szemetesbe. Újból kiszabtam, de most nagyon lassan és óvatosan varrtam. Miután meggyőződtem, hogy szép, felvarrtam a gallért is. Aztán a szoknyarésznek egy 3/4 kört szabtam ki, és összevarrtam a felsőrésszel. Tépőzárral záródik a hátán. A gallér szélét és a szoknyarész alját keskeny hengerszegélyező varrattal dolgoztam el, mert az íves részen ez szebb mint a visszahajtás utáni levarrás. Kellett még a szoknya két oldalára egy-egy rózsaszín masnit tennem. Csak fehér szalagom volt itthon, és nem akartam néhány centi szalag miatt egy órát tölteni azzal, hogy elmegyek venni, ezért én festettem be itthon a fehéret rózsaszínűvé.

8 megjegyzés:

  1. Ó, Királylányos! :-) Az a gallér, az a bécsi varrás, az az ujja ráncolás?!!

    VálaszTörlés
  2. Nem semmi! :O Én sem vállalkoznék a varrásra ilyen anyagból, főleg nem ilyen apró méretben és ilyen részletekkel. :)Nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  3. Csodalatos munkat vegeztel! Isteni az ujja, a galler, na meg az egesz! Gratulalok! :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű lett, férjhez is mehet benne! ;o)

    VálaszTörlés