gombok

2013. augusztus 17., szombat

Saját tervezésű új mappám

Miután nem találtam megfelelő mappát, kb 4 éve készítettem egy A6-os méretűt magamnak. Magam terveztem és készítettem bele a lapokat is. Idővel nem csak a naptáram volt benne, hanem a játékbabák kötött ruháinak kötésminta leírásait is ebben tartottam. Nemrég viszont betelt. Nem a pohár, hanem a mappa. Úgy döntöttem itt az idő, hogy szétválasszam a kötésmintákat a naptáramtól. A minták megmaradnak a régi színesben, a saját dolgaim pedig kapnak egy újat. Külső borításnak egy virágmintás műbőrt választottam, amiből pont akkora darabom volt, hogy az elejére és a hátuljára elég volt, az oldalán pedig egy fekete darabbal toldottam meg. A záródáson sokat gondolkodtam, először a mágnes zár jutott eszembe, de azt egy kicsit erősnek találtam, nem akartam, hogy kiszakadjon idővel a műbőr. A tépőzárat pedig nem hozzá illőnek éreztem. Készítettem egy barna műbőr csíkból egy rugalmas szalagot, amit a hátoldalon rögzítettem. Kicsit alakítottam a belsején, vagyis a lapokon is, kiszíneztem a napokat, azon belül 3 részre osztottam. A vasárnap után egy kis idézetet írtam, minden hétre mást. Van még benne havi leosztás, éves naptár, egy kis sudoku, üres- négyzetrácsos- és csíkos lapok, ha valamit gyorsan le kell írni valahol. A különböző részeket saját készítésű különböző színű virág mintás lapokkal választottam el. Szeretem ezt a mappát, mert a gyűrűk szétnyithatók, így bármikor készíthetek új lapokat bele, nem kell boltokban keresgélnem megfelelő lapok után.

9 megjegyzés:

  1. Aztaaaaaaaaaaaaaaa, tehetséged újabb oldala előtt kell kalapot emelnünk! :o)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Szeretek a számítógéppel szerkesztgetni, és papírral, kartonnal, meg ilyenekkel "barkácsolni"...

    VálaszTörlés
  3. Ez csúcs lett!!! Ilyet nem is találtál volna sehol. :) Egyedi, ízléses!! Nagyon tetszik!!

    VálaszTörlés
  4. Is this Barbie sized? If so it is really perfect!

    VálaszTörlés
  5. The grandmommy: No, it's human size (A6 size). I made it for myself.

    VálaszTörlés