gombok

2013. január 31., csütörtök

Csillagok

Csillagos pólót és bokszeralsót kapott Ken. A harcosok klubja film egyik jelenetében viselt ilyen pólót a főszereplő. A mintát a csillagokkal Párom készítette el nekem (mint mindig). A pólón nincs záródás hátul, belebújós mint az emberi. Így még nem készítettem V nyakút, és ráadásul csak egy próbálkozásom volt, mivel pont akkora csillagos anyagot készítettem, amennyi kell. De ilyenkor alkalmazom amit régen a suliban az oktatóm mondott, hogy inkább tartson sokáig, hogy kézzel ideiglenesen levarrom, mint géppel varrva elrontani majd bontani... Szóval miután összevarrtam a póló elejét és hátát a vállánál, elkészítettem a V nyakhoz a passzét, majd kézzel ráöltögettem. És persze elsőre sikerült a gépi rávarrás, még a tűzés is szép lett, és a passzé is szépen áll a nyakán... 
Újításként az egyedi kérésekhez egyedi papírtáskákat is készítek, mint most ezt a csillagosat.


2013. január 29., kedd

Sportos Ken

Íme a többi ruhadarab Ken méretben. Néhány "kivágott" póló, nincs ujja, az egyiken a nyakkör sincs eldolgozva, és a másik  még rövidebb is. A megrendelőnek megtetszett a környékén az edzőtermekben jelenleg elterjedő kivágott pólók divatja, és ezért kért ilyeneket tőlem személyre szabott feliratokkal. A rövid póló esetében körbevágtam a betűket és számokat, ezért lett ilyen szép, de a zöldnél már nagyon kicsik voltak a betűk, ott ezt nem tudtam már megtenni, így látszódik a színárnyalat különbség.



2013. január 26., szombat

Pici ruhák

Obitsu 11 cm játékbaba volt most a kis modellem. Méreteiben nagyon hasonlít egy Mattel Tommy babához, így a kért farmer tökéletesen jó rá. Kapott még egy madaras pólót is. A kapucnis felső egy Lakor Baby pici akciófigurának készült, ami kicsit nagyobb Obitsunál, de ő mindenképpen fel akarta próbálni azt is... A cipzár szétnyitható, 5 cm hosszú, és egy-egy valódi zseb is van a pulcsi elején. 

2013. január 24., csütörtök

Póló a fiúknak

Ismét a fiúk, pontosabban Ken kapott három pólót. Kérésre készült, a megrendelő által küldött mintát kellett felvasalnom a pólókra. Hogy meglepjem, készítettem neki papírtáskákat is a mintákkal. A háttérben látszik még néhány újdonság, de ezekről majd legközelebb...

2013. január 23., szerda

Zöldes terepminta

Zöld színűre terveztem ezt a terepmintát, de nem ennyire világosra, hanem kicsit sötétebbre, de hát ez most így sikerült... Készült belőle egy póló és 2 darab boxeralsó (az egyik Fashion Royalty és 1/6 figure méretben, a másik Ken és Taeyang méretben).



2013. január 19., szombat

1/ 6 scale mens underwear

Legutóbb már mutattam néhány kész darabot, de most végre kész az összes, amit kiszabtam (összesen 30 darab). Az utolsó daraboknál már egész könnyen és gyorsan ment a varrás, de azért egy időre elég volt az alsónacikból. A nagyobbak Fashion Royalty és 1/6 figure méretűek, a kisebbek pedig Ken és Taeyang méretűek. Még mindig a fiúknak fogok varrni, de már farmert és egy újdonságot is...

2013. január 17., csütörtök

Ismét a fiúknak varrtam

Ismét, vagy még mindig, a fiúk kapják a ruhákat. Mostanában bokszeralsót és alsónacit, illetve pólót és kosaras nadrágot varrok. De nem annyit amennyi a képen látható, csak ennyi lett lefényképezve. Most már olyan jól megy a gumi felvarrása a derék részre, hogy nem kell előtte ideiglenesen kézi varrással rögzítenem. De ha ezzel az adaggal kész leszek, akkor egy ideig nem szeretnék ilyet varrni, mert ez most sok volt/lett. Na és a többi játékbaba is szeretne még új ruhákat...

2013. január 16., szerda

Hó és orchidea

Szeretem a telet, és főleg a havat. Az sem zavar, ha a nagy hótól nehezebb a közlekedés, vagy hogy ki kell ásni a kicsi autónkat a hó fogságából... A babák is szeretik a havat. Néhány napja Dal meglátta hogy esik a hó, és azonnal rohant is az ablakhoz nézelődni. Csak nézelődni, mert még nem varrtam neki kabátot, hogy lemehessen hógolyózni, játszani a hóba...
Még az unokahúgomtól kapott orchideát sem zavarja a tél, szépen virágzik. (Esetleg tudja valaki hogy milyen fajta orchidea ez?)


2013. január 15., kedd

Fashion Royalty Squared doll

Új ruhákat még nem sikerült készítenem a legújabb Fashion Royalty 2 leányzónknak, de kölcsönvett néhány darabot Barbie-tól, és nagyon csinosan állnak rajta. A baba megérkezése napján kibontottam a kontyot, és alaposan megmostam a haját, hogy eltávolítsam belőle a rengeteg hajlakkot. Most még cipő nélkül van, mert a lábfeje nagyon magasan áll lábujjhegyen, és nem jók rá a Barbie vagy Momoko magassarkú cipők. Viszont kicsit nagyobb az a felület, amin áll, így nem dől el olyan könnyen, stabilabb mint Barbie mezítláb. 
És ha megnézitek a képet kinagyítva, láthatjátok, hogy valódi szempillái vannak.


2013. január 14., hétfő

Edzés közben

Most hogy kaptak a fiúk bokszolós nadrágot, Párom lement velük egy kicsit edzeni. Mivel sokaknak tetszettek az eddigi életképek a játékbabákról, így most sem maradt itthon a fényképezőgép. Sajnos a mérkőzés alatt nagy volt az izgalom, akkor akkor elmaradt a fotózás, de legalább előtte készült néhány kép az ellenfelekről. A mérkőzés végeredménye döntetlen lett... 


2013. január 11., péntek

Boxing shorts trunks

Bokszoló nadrágokat varrtam a napokban a fiúknak. Nem volt könnyű feladat, mert már a szabáskor erőteljesen foszlani akart az anyag. Mivel a széleket muszáj volt eltisztáznom, de az overlock gépemmel ezt nem tudtam megtenni minden szélen (olyan kicsik a nadrágok) így néhol maradt a cikk-cakk öltés, mint eldolgozás. Az oldalára varrt csíkokkal is sokat bajlódtam (9 mm szélesek) de végül Párom segített és így gyorsan ment a két szél behajtása és megvasalása. A derekába gumi került, és egy fehér rész elöl középre az embléma helyére. Mindhárom fiúnak jó, Ken-nek kényelmesen bő, a Fashion Royalty és 1/6 figure-nak pedig tökéletesen passzol.
A képen láthatóak a fiúk közti különbségek is.


2013. január 9., szerda

1/ 6 scale clothes without closure

Ismét a fiúk kaptak ruhát. Pontosabban ez a TTM játékbaba, akinek általában olyan felsőket szeretnének, amin nincs a hátán záródás (tépőzár, gomb), vagyis olyan mint egy emberi póló, belebújós. Már megvarrtam néhány ilyen záródás nélküli ruhadarabot, így már nem annyira nehéz feladat. Csak hogy érzékeljétek a méretet, a csíkok az ujján 1 milliméteresek, a nyakkivágás meg akkora mint a varrótalp, kb.  3 cm széles.
(A második kép egy kis játék a képszerkesztővel, Párom műve, mint mindig.)


2013. január 6., vasárnap

Follow my blog with Bloglovin

Aki szeretne emailban értesülni az új bejegyzésekről, ezentúl megteheti a "Follow my blog with Bloglovin" gombra kattintva. Ezen az oldalon regisztrálni kell (beírsz egy jelszót és kész). 
De van egy másik lehetőség, a "follow by email" szintén az oldalsávomban. Itt beírod az email címed, beírod a szóellenőrzést, majd mellette megnyomod a gombot. Ezután kapsz egy levelet melyben rákattintasz a linkre, és ezzel kész is.

2013. január 5., szombat

Custom doll clothes made by Hegemony77

Elkészült egy újabb összeállítás a tavaly június óta egyedi kérésre varrt játékbaba ruhákból.

2013. január 3., csütörtök

Taeyang és Dal ruhák

Ezeket is még decemberben készítettem kérésre. Egy-egy koptatott zsebes farmer Taeyang és DAL babának, és hozzá hosszú ujjú fehér felsők. Bármilyen hihetetlen, de ilyen felsőt még csak most varrtam először, pedig ez egy sima egyszerű alap ruhadarab. 

2013. január 2., szerda

Új ruhák

Három picurka ruhadarab készült egy Asleep Eidolon Donut játékbabának (ez a baba hasonló a Lati Yellow és a PukiFee babákhoz). A farmert és a pólót még decemberben varrtam. Ezeket könnyű volt megvarrni, mert kerületi méretben jók a DAL babára, csak a hosszúságuk nem megfelelő neki, rövid a póló és térdig ér a nadrág. Ma készült el az ing. Igazi begombolható 3 mm-s füles gombok vannak rajta, még a kézelőn is! Nem volt könnyű, az egyik gomblyukat ki is kellett bontanom és újravarrnom, mert nem középre került. Két picike zseb is van az ingen.