2016. szeptember 30., péntek

Kötöttem, varrtam

Gyorsan eltelt a szeptember, és én alig írtam a blogomra. Pedig van bőven mit mutatnom.
Végre sikerült befejeznem a tavasszal elkezdett pulóvert:

Kicsit hosszú lett, ezt még ki kell javítanom, majd ha lesz rá egy "kis" időm.

Elkezdtem egy másik pulóvert is, piros és zöld, vagyis karácsonyi színekben. De ahogy haladtam vele, nem tetszett. Lebontottam, és a piros helyett egy sötét lila fonalat használtam:


Gyorsan telik az idő, gyorsan nő a gyermek, így varrtam neki kettő szabadidő nadrágot, amiket még "otthon" szabtam ki és úgy költözött velünk:
És végül egy kis csalás: vásároltunk is, mivel már akkora a lány (104-es méretet), hogy egyszerűbb megvenni mint megvarrnom. Persze azért ezután is készítek majd neki ruhákat, mert azt azért csak Anya kötötte-varrta :)
A kabátkába rögtön beleszerettünk, ilyen van nekem is csak krém színűben, persze egy kicsit nagyobb méretben :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése