2016. október 30., vasárnap

Kedvenc mese kirakó

Az úgy volt, hogy még tavaly nyáron egy nagyon kedves barátnőmtől, Évitől, kaptam játékokat a lányom számára. Közülük egy kocka kirakós nagyon megtetszett. Mikor költöztünk, tudtam, hogy ennek a játéknak jönnie kell velünk, bár még túl kicsi volt a lány ahhoz, hogy játsszon vele.

Az eredeti képek nem igazán tetszettek, nem értem miért ilyen csúnya, szomorú, grimaszos rajzolt állatos képeket tettek a játékra.

Kerestem néhány képet a kedvenc meséből, majd nekiláttam a munkának. Nagyjából 2 óra alatt lett kész az új játék, minimális költségekkel.

Szóval adott a kész játék. Mérjük le a kockákat, nálam ez 3,4x3,4 cm.
 Én A4 méretű etikettre nyomtattam 2 képet, 17x10,2 cm egy kép mérete.
 Ezután hosszában felvágtam a képet, majd széles átlátszó ragasztóval "vízállóvá" tettem a tartósság érdekében.
 Majd levágtam a szélekről a felesleges ragasztót.
 A hátoldalon kisebb ragasztószalaggal összeillesztettem a darabokat, hogy a függőleges darabolás könnyebb legyen.
 Ügyeltem a pontos illesztésre.
 Ezután feldaraboltam a képet négyzetekre.
 Megpróbáltam leszedni az eredeti képet, de mivel nagyon erős ragasztóval tették fel, úgy döntöttem inkább ráragasztom az új képeket.
 És akkor kezdődhet a 90 darab négyzet felragasztása...
 Első kép kész, már csak 75 négyzet vár...
 Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy duplán nyomtattam, egyet az etikettre, egyet pedig rajzlapra, hogy tudjuk mit kell kirakni.
És a kész új kockajáték:
 Természetesen a dobozon is módosítottam a képeket!

És máris indulhat a kirakós!

4 megjegyzés:

  1. Tudtuk eddig is, de megint idekívánkozik: neked aztán van türelmed! :)
    Az eredetin tényleg furák a képek, vajon mi volt a célja a tervezőnek???

    VálaszTörlés
  2. Ezek egy régi mesekönyv részletei. Akkoriban a minél tarkább annál jobb mozgalmas képek voltak divatba. Akkor még a tévé se nagyon sugárzott ilyesmit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, érthető, szépek a színek, de egy kis mosolyt lehetett volna rajzolni az állatok arcára.

      Törlés
    2. Én is úgy gondolom, szépek a színek, és hogy nagyjából élethű az állatok ábrázolása, de miért kell mindegyiknek morcosnak, vagy ijedtnek lennie?

      Törlés