2016. január 15., péntek

2016 január

Gyorsan telik az idő, főleg ha az ember jól érzi magát. Kellemes idő van itt, még ha tél is van. A napokban az ígérték, hogy nagyon hideg lesz és sok hó fog esni. Ennek ellenére ma be sem kapcsoltuk még a fűtést olyan szépen süt a nap és melegíti a lakást. 
Közben én pedig szorgalmasan varrom a pici ruhákat...


2016. január 1., péntek

Our new workplace

Boldog új évet mindenkinek!

Egy hete laktunk itt az albérletben, mikor sikerült eljutni a közeli városban lévő ikeába. Szerencsére mindent kaptunk, ami a listánkon volt. Így miután összeszereltük a bútorokat, elrendeztük a helyüket, majd megtöltöttük a magunkkal hozott alapanyagokkal és kellékekkel. Van két hatalmas asztalom, így nem kell pakolgatnom a varrógépet, ha szabni szeretnék. Jól jött a szoba közepén hagyott hatalmas hely, hogy kiterítve könnyen előkészíthessem a függönyöket is a varrásra, melyek azóta a két hatalmas ablakot díszítik. Az eltelt idő alatt már többször dolgoztam ezzel az elrendezéssel, és a napokban a falnál lévő asztalt áttettem középre, de ha kell a szoba közepén a nagy hely, akkor egy mozdulattal vissza tehető a falhoz. A számítógépes asztalon is elfér mindkét laptop, bár egyszerre sosem dolgozunk...
A berendezés előtti képek:

Megérkeztek az ikeás bútorok:
És a berendezett dolgozószoba, egyik fele varrós:
 másik fele számítógépes rész (de ez itt még ideiglenes):