2016. október 30., vasárnap

Kedvenc mese kirakó

Az úgy volt, hogy még tavaly nyáron egy nagyon kedves barátnőmtől, Évitől, kaptam játékokat a lányom számára. Közülük egy kocka kirakós nagyon megtetszett. Mikor költöztünk, tudtam, hogy ennek a játéknak jönnie kell velünk, bár még túl kicsi volt a lány ahhoz, hogy játsszon vele.

Az eredeti képek nem igazán tetszettek, nem értem miért ilyen csúnya, szomorú, grimaszos rajzolt állatos képeket tettek a játékra.

Kerestem néhány képet a kedvenc meséből, majd nekiláttam a munkának. Nagyjából 2 óra alatt lett kész az új játék, minimális költségekkel.

Szóval adott a kész játék. Mérjük le a kockákat, nálam ez 3,4x3,4 cm.
 Én A4 méretű etikettre nyomtattam 2 képet, 17x10,2 cm egy kép mérete.
 Ezután hosszában felvágtam a képet, majd széles átlátszó ragasztóval "vízállóvá" tettem a tartósság érdekében.
 Majd levágtam a szélekről a felesleges ragasztót.
 A hátoldalon kisebb ragasztószalaggal összeillesztettem a darabokat, hogy a függőleges darabolás könnyebb legyen.
 Ügyeltem a pontos illesztésre.
 Ezután feldaraboltam a képet négyzetekre.
 Megpróbáltam leszedni az eredeti képet, de mivel nagyon erős ragasztóval tették fel, úgy döntöttem inkább ráragasztom az új képeket.
 És akkor kezdődhet a 90 darab négyzet felragasztása...
 Első kép kész, már csak 75 négyzet vár...
 Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy duplán nyomtattam, egyet az etikettre, egyet pedig rajzlapra, hogy tudjuk mit kell kirakni.
És a kész új kockajáték:
 Természetesen a dobozon is módosítottam a képeket!

És máris indulhat a kirakós!

2016. október 28., péntek

Dobozok

A kész, eladásra váró babaruhákat mindig is fiókban tartottam. Viszont ezt a "néhány" darabot elég nehéz volt rendben tartanom. Amikor kerestem egy bizonyos ruhát, néha többször is át kellett néznem mire megtaláltam, mert volt hogy lecsúszott a többi alá. Na ebből lett elegem.

Itt a papír-zsebkendőt egy nagyon klassz, erős és szép dobozban árulják (legalább is az egyik legolcsóbbat, amit mi szoktunk venni). Már az első pillanattól felhasználtam ezeket a dobozokat, miután kiürültek. Viszont a babaruha tároláshoz nem megfelelő a mérete. De hát ez nekem nem okozott gondot. Gyorsan kiürítettem párat (azóta sajnos egy családi megfázás miatt el is fogytak a doboz nélküli zsepik, sőt...) és egy kis átalakítás után már készen is volt a szuper tároló doboz a babaruháknak.

Íme az előtte és utána kép a fiókokról:

Nagyon jó így, mert kategóriák szerint helyeztem el a babaruhákat a dobozokban.Gyorsabban megtalálom, amit keresek. Nincs szétcsúszás, maximum a dobozon belül, és nincsenek elbújt darabok sem.

És ami a dobozokkal történt:

2016. október 27., csütörtök

Babaház

És végre elkészült a babaház. Legalább is a tapétázás része.
Sikerült a tetőtérre olyan füves képet találnom, ami tetszett. Ezután csak a megfelelő méretűre kellett alakítanom, nyomtatnom és ragasztanom.

 Ezután következett a felső szint padlója. Véletlenül találtam rá erre a mintára, amit szintén kicsit átalakítottam, majd két színben kinyomtattam. Ilyen lett:

 És végül az egész babaház egyben:
A függönytartókat nem volt időm feltenni, mert a leányzó már vitte is a babaházat (na jó, nem ő vitte, hiszen túl nagy a babaház, hogy elbírja). A bútorokkal kicsit később fogok tudni foglalkozni, de most úgy néz ki, hogy anélkül is nagyon jó játék még...

2016. október 26., szerda

Újrahasznosítás

Sok kreatív blogot olvasok, és már nagyon sokszor láttam, miként hasznosítanak újra dolgokat. De én eddig ilyet nem készítettem, legalább is ami nem textil újrahasznosítás volt.

Már egy ideje nem tetszett, hogy a fiókban tartom az íróeszközöket, mindig keresgélni kellett amire éppen szükségem volt. Aztán egyszer éppen ki akartam dobni egy konzervdobozt (nem nagyon veszünk konzerves vagy üveges dolgokat, szóval ez egy ritka pillanat volt) és gondoltam most kipróbálom én is ezt a konzervdobozból ceruzatartó dolgot...

Íme a folyamat:
Fogj egy tisztára mosott, alaposan megszáradt konzervdobozt, és válassz hozzá egy anyagot, amivel becsomagolod. Én egy vékony műbőrt választottam.
 Ezután vágd ki a doboz méretének megfelelő darabot, persze némi ráhagyással. Én összevarrtam pont akkorára, hogy mikor ráhúzom a dobozra, pontosan illeszkedjen.
 Felül behajtottam kb 2 cm szélességben, majd kétoldalú ragasztóval rögzítettem. Alul pont a doboz aljáig ér, itt is kétoldalú ragasztót használtam a rögzítéshez.
Ezután már bele is költözhetnek az íróeszközök: