gombok

2010. augusztus 3., kedd

Hófehér függöny

Varrtam pár függönyt mostanában, de egyiket sem magunknak. Most végre eljött az idő, hogy a sajátunkat is megvarrjam. Nem szeretek függönyt varrni, mert nagy, és unatkozok miközben csak varrok egyenesen és egyenesen és egyenesen... Ez 9 méter széles volt, amit három darabra osztottam, és mindet feles behúzóval készítettem, így lett 4,5 méter széles a végeredmény. Eleinte behúzót sem akartam rávarrni, mert nem tetszett egyik sem a kaphatók közül, de aztán ráakadtunk erre, aminek tetszett a stílusa és még felezte is az anyagot. Szóval így lett behúzós a függönyünk. A mosás utáni vasalás a rémálmom, nem szeretek vasalni ilyen nagy dolgokat, ha lehet nem is teszem. De itt nem lehetett kihagyni. Hogy nézne ki ez a szép függöny gyűrötten?! Elhasználtam nem kevés vizet a gőzöléskor, mire megvasaltam ezt a 23 négyzetméternyi anyagot (9X2.6). És azt hiszem egy ideig nem akarok vasalót látni...

1 megjegyzés:

  1. Őszinte részvétem! én is most, a hétvégén pucoltam meg az ablakokat, szám szerint 52db-ot! Majd leszakadt a karom, mire befejeztem. A függöny mosás másnap következett, de ráadásként még számítsd hozzá, hogy az aljától 30cm-re is van behúzó, mert a tetőtérben nem lehetett megoldani a kutyaól ablakokhoz másképpen.
    Azt hiszem, ha még egyszer költözünk, akkor azt fogom figfyelembe venni, hogy hány szintes, és hogy hány db ablak van, azokat kell-e szerelni, hogy megpucoljam...

    VálaszTörlés