gombok

2012. november 6., kedd

Fashion Royalty underwear

Mostanában keveset blogoltam, mert rengeteg más dolog foglalt le. Meg az is elvette a kedvem a blogolástól, hogy nem éreztem fontosnak, hogy írjak, nem tudtam olvassa e valaki, és ritkultak a hozzászólások is. Tegnap este viszont kaptam egy nagyon kedves hozzászólást az egyik bejegyzésemhez, ami rettenetesen jól esett, és visszahozta a kedvem, mert éreztette, hogy szereti és olvassa a blogom! Itt egy kis részlet: "Minden nap veled kelek, mármint hogy ez a blog az első, amit olvasok a kávé mellé. Ha pár napig nem írsz, már aggódom..."     Köszönöm!

Néha elég érdekes kéréssel keresnek meg, hogy milyen játékbaba ruhát varrjak. Elsőre azonnal nemet szeretnék mondani, de mivel ott van bennem a kíváncsiság, hogy vajon el tudnám e készíteni, ezért elvállalom. Aztán telnek a napok, miközben úgy látszik, mintha semmi sem történne. Valójában napokig gondolkodok, hogyan is lehetne megvalósítani. Aztán kb két hét múlva megszületik a prototípus, ami majdnem teljesen tökéletes. Ezután egy kis alakítás a szabásmintán, és már kész is az újdonság. Most ebben az esetben a fiúknak kértek bokszer alsót és sima alsónadrágot. Hihetetlen, hogy 2,5 év alatt hová fejlődtem a játékbabaruha készítésben:
Ezt 2010 nyarán készítettem:

Ez most 2012 november:

Terepmintás pólót is kapott hozzá:

Férjem kezében az apró ruhák (a Hegemony77 címke 9x4mm!)

11 megjegyzés:

  1. Elképesztő... Nagyon jók!

    VálaszTörlés
  2. Teljesen olyanok mint az eredeti meretben. Nagyon ugyes vagy!

    Azert mert nem mindig szolok hozza, en is minden alkalommal olvaslak. Tudod neha lustak vagyunk es csak az olvasmanyt na meg a kepeket elvezzuk.:)))

    VálaszTörlés
  3. Igen is kapsz megjegyzéseket! Vagyunk mi még egypáran akik sokat figyelnek rád! Nehogy ki lépj az éterből, különben éhezni fogunk.

    Ez a gatya irtó jó! Fogod csinálni? Mert ha jól emlékszem a bugyikra kifakadtál, hogy sokat kértek belőle egyszerre. :) Lányoknak ideje lesz egyrészes fürdőruhát, tangát, melltartót készíteni. :D

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  5. De Móni, azért, mert nem minden egyes ruhához szólunk hozzá, azért még itt vagyunk minden egyes darabot megnézni! :o)
    Unalmas lenne mindig leírni, hogy elképesztő, mire vagy képes ezekben a kicsi méretekben, így hát leginkább akkor méltatunk, ha olyan darabot varrsz, ami a mi méretünkben különösen kedvünkre való lenne. Én például szívesen látnék még báli ruhákat ;o)

    VálaszTörlés
  6. Ha tudnád mióta terveztem, hogy hozzászólok ezekhez a mini csodákhoz...de úgy néz ki jó volt az időzítésem :)Abba ne hagyd a bloggolást, akkor világgá megyek... A blogod miatt vettem végre egy új Barbie-t, egy LPS Blythe-ot (eredeti Petite Blythe nekem nagyon drága sajnos), most karácsonyra lepem meg magam egy Monster High-al. Nem vagyok szakképzett, csak úgy a magam és a babáim örömére varrogatok (kézzel), kötök és horgolok. Persze messze vagyok én a te minőségedtől, de nem is célom versenyezni. Csak azért írom, mert a te blogodnak köszönhetem, hogy végre túl a harmincon rátaláltam a varrásra, kötésre, horgolásra. Ez a terepszínű együttes, ez most mindent visz nálam!!! Nagyon precízen dolgozol. Szabad szemmel én már nem is látnám azokat a pici címkéket, te meg még be is varrod... A végére még egyszer: igenis sokan vagyunk, akiket érdekel, amit alkotsz, muszáj-muszáj bloggolnod :)

    VálaszTörlés
  7. Hello from Spain: you sew very well. Kenunderpants are very real. he is very sexy. We keep in touch.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon köszönöm mindenkinek a kedves hozzászólásokat!!!
    Thanks!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Móni! Én is minden reggel a blogoddal kezdek, így kicsit túl a harmincon is imádom a babákat és imádok varrni. A "barbik" és társai nálam nagy szerelem! Ezért írj minden nap, hogy legyen miben gyönyörködni! Amúgy Martimez barátnődnek is üzenem, hogy örülök, hogy hosszú idő után ő frissítette a blogját! :)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm!
    Annyira kedvesek vagytok!
    Igyekszem többször blogolni!
    Az üzenetet pedig átadom!
    Én is a reggeli kávé mellett olvasom az általam követett blogokat :))

    VálaszTörlés